Tuesday, 21. November 2017
 
   
 

Bacchus templomai

 

 

Hol vannak már a régimódi, romos borospincék? A modern borászatok igazi építészeti csodák, high-tech vagy épp organikus műremekek.

 

 

 

 

 

szöveg

 

Robert Haidinger

 

fotó

 

Udo Titz,

 

Mowgli Frere,

 

Foster+Partners,

 

Santiago Calatrava,

 

López de Heredia,

 

Batár Zsolt



López de Heredia, Spanyolország. Zaha Hadid, az egyetlen nő az építészek Olümposzán, aki egy hagyma-elven épült kóstolótermet tervezett a tradicionális spanyol borászat számára. Üvegből és L-alakú acélelemekből emelt épületének formája dekanterre emlékeztet, ami belső értékeit kívülről befelé haladva tárja fel


Ne rontsunk ajtóstul a házba! Vagy, ami még rosszabb lenne: ne verjük öklünkkel az asztalt! Talán az új sörfőzde-építészetben elmegy majd az ilyesmi – de arra még várni kell. A bornál semmi esetre sem megengedett, hiszen a bor kifinomult szellem, igazi úr, és egy igazi úrnak nem rontunk ajtóstul a házába, inkább megfontoltan, tisztelettel közeledünk hozzá – még a szemünket is behunyhatjuk egy kicsit, és hagyjuk, hogy az orrunk vezessen. Talán Zaha Hadid is erről fantáziált, amikor belépett azoknak az építészeknek a sorába, akiknek a borról mostanában nemcsak a testes, a buké vagy a karcsú utóíz szavak jutnak eszébe, hanem épületek is. Hadid esetében mindenesetre egyértelműen komplex épületről van szó: a Riojában fekvő, nagy hagyományú López de Heredia pincészet számára tervezett kóstolóterme olyan, mint egy hagyma vagy egy orosz baba – nem is beszélve arról, hogy az üvegből és L-alakú acél tartóelemekből álló burok alatt értékes belső lakozik. Földhözragadtabb értelmezés szerint egyszerűen arról van szó, hogy a  dekantálóra emlékeztető épület nehezen ismerhető fel. A López de Heredia tervezésekor azonban Hadid ennél sokkal komolyabb feladatot oldott meg: az építészet anyagtalan aspektusait használta fel, ezáltal a felsorakoztatott üvegrétegek azokra az illékony és sokrétű benyomásokra utalnak, amelyeket egy palack jó bor dekantálása során érzékelünk. Egyszerűen azt is mondhatnánk: Zaha Hadid jó orról tett tanúbizonyságot.

 

 

 



Bodegas Portia, Spanyolország. Sir Norman Foster egy háromágú csillag alaprajzú épületet alkotott a spa­nyol Faustino-csoport számára, ami akár a Star Wars-sorozatban is szerepelhetett volna. Belső tere acélból, üvegből és tölgyfából készült, összességében egy templomra emlékeztet – nem véletlenül: a sztárépítész szakrális jelentőséget tulajdonít a bornak.



La Rioja, Spanyolország. Egészen a közelmúltig La Rioja csak egy álmos porfészek volt. Aztán Frank O. Gehry szállodát emelt itt a bor szentsége előtt tisztelegve, melynek következtében az építészetrajongók is elkezdték elözönleni a várost. Nem csoda: az ívesen kanyargó szalagtetőzet különleges építészeti bravú

Rioja és az építészet

 

A trend ma mindenképpen arról szól, amit Hadid épülete mutat, és amit az észak-spanyolországi Rioja tartományban már több helyütt is látni, hiszen a López de Heredia a harmadik jelentős produktum borépítészet tematikában. Bor és sztárépítészek tervezte épületek – ez a nagyon is korszerű párosítás lassan afféle regionális hagyománnyá válik arrafelé. Csak nemrégiben történt, hogy Frank O. Gehry borhotele – amelyet a spanyol Marqués de Riscal birtokára tervezett  – bejárta a médiát (beleértve az építészettel, utazással és gasztronómiával foglalkozó sajtót is). Ez nagyon is követendő példa, mert ha Gehry épülete félreismerhetetlenül Gehryre hasonlít is – illetve sokak szerint egy olyan fóliára, amelyet épp most csavartak le a palack nyakáról –, ebben az esetben nagyobb léptékű stratégiáról van szó: arról, hogy a borturizmus és a branding kéz a kézben járnak. Amit a Prada megvalósított olyan építészekkel, mint Rem Kolhaas vagy a Herzog & de Meuron, annak a bor királyainál is működnie kell – és, amint látjuk, működik is.

 

Borváros

 


Gehry épülete nagy hullámokat vert Riojában. A Hotel Marqués de Riscal titánból készült külseje már messziről fénylik, és a palackozott finom Rioja legfontosabb színeit tükrözi vissza: vörös és rózsaszín, mint a bor, arany, mint a palackot hagyományosan körbefogó háló, és ezüst, mint a címke. A kanadai építész eredetileg Marqués de Riscal irodáját tervezte volna meg, és a 43 szobás hotel ötlete csak később merült fel, miután Gehry megkóstolta a ház egyik 1929-es, az építész születési évéből való borát – legalábbis ezt mesélik. De itt, a százezer négyzetméteren elterülő Borvárosban semmi nem tűnik rögtönzésnek – a sok bőr, a juharfa és az innovatív technikai berendezések sem. Még kevésbé a Vinotherapy Spa, ahol francia szakértők tanítják meg a látogatónak, hogyan kell alámerülni a hordófürdő szőlőszemei közé – egy hatalmas, hordóforma jacuzziban. De Észak-Spanyolországban nemcsak a sztárok, hanem a helyi építészek is bizonyítottak már.




Bodega Ysios, Spanyolország. Santiago Calatrava építész könnyű szalonspiccet idéző, markánsan hullámzó cédrustetőt tervezett a Bodegas Ysios számára.




Loisium, Ausztria. Steven Holl amerikai építész egy távoli osztrák falucskában a borkedvelők új Mekkáját hozta létre szoborszerű alumínium kockájával és a hozzá tartozó, fémráccsal bevont szálloda épületével.

Ha a baszk fővárosból, Bilbaóból egy órát dél felé utazunk, felbukkan a Santiago Calatrava építette, markánsan hullámzó cédrustető, amellyel a Bodegas Ysios már 2001-ben felhívta magára a figyelmet. Calatrava, a könnyű, lebegő épületek mestere itt hosszan elnyúló építményével mutatta meg, mivel tiszteleg a bor előtt: az épület olyan, mintha szalonspicces lenne, a hullámzás és  a mámor érzetét kelti, vízszintes és függőleges irányban egyaránt, ugyanakkor megidézi
a természetes környezetet, azaz egész struktúrájával imitálja a szőlőtőkékkel beültetett lankás hegyoldalak látványát.

Kitekintés

 

Nem mintha a sztárborászokat és sztárépítészeket egyesítő trend nem jelentkezett volna már sokkal korábban. Ha belelapozunk a bor-építészet képeskönyvébe, ott találjuk Clos Pegasét – Napa Valley, Egyesült Államok. Eszerint Michael Graves már 1987-ben posztmodern borkatedrálist épített, és ezzel utólag egy egész trend megalapítójának bizonyult. Ez a jelenség aztán egy csapásra a legkülönbözőbb bortermő vidékeken ütötte fel a fejét: ilyen a dél-afrikai Stellenbosch, ahol 1992-ben Dillon és de Gastines építészek lepték meg a világot egy modern hozzáépítéssel, miközben a magyar Ekler Dezső a Tokajban fekvő Disznókőn tervezett kortárs épületet. Ami regionális szinten kirajzolódik – Ausztriában többek között a dél-stájerországi borászok építészeti törekvéseiben –, az a 90-es évek végén végre a világ építészetében is megjelenik. Az impulzus ismét a kaliforniai Napa Valley-ból jön, ahol Herzog & de Meuron 1998-ban egy minimalista, négyszögletes pincészetet tervezett, a Dominus Wineryt, amelynek külső képét a hőszabályozást szolgáló, innovatív kialakítású drótkosarak határozzák meg. Ezzel szemben az olasz Mario Botta, aki 2003-ban a Livorno melletti Cantina Petrának dolgozott, inkább egy misztikus hangulatú, legömbölyített, tojásforma épületet szentelt a bor szellemének. Hozzánk közelebb, az osztrák borászatban is megjelent egy New York-i sztárépítész: a meditatív hatású épületeiről ismert Steven Holl, akinek 2003-ban elkészült, Loisium névre keresztelt épülete a közép-európai borépítészet mérvadó épületévé vált. A tömb szoborszerű teste egyes részleteiben és anyagában egyaránt felidézi a bortematikát: a palackzöld ablakokkal, a parafával fedett belső térrel és a romantikus szőlődombok között matt fénnyel játszó alumíniumkülsővel. Fölötte szállodát emeltek, középen belső udvarral. Ezt az épületet fémrácsozat veszi körbe, ami ezüstös réteget von a vörösre és zöldre festett falak köré, ugyanakkor maga a ház kívülről nem több, mint egyetlen, hatalmas kubus – nem véletlenül becézik a borhívők Mekkájának.

 

 

Új utakon


Időnként az építészeknek is vissza kell nyúlniuk a gyökerekhez – legalábbis a szőlőtőkék gyökereihez. A rengeteget foglalkoztatott Sir Norman Fosternek legalábbis nem ártott meg, hogy rögtön két szüreten is részt vett. A cél az volt, hogy jobban megértse a borkészítés munkafolyamatát, valamint természet és kultúra összjátékát. Az eredmény korántsem érdektelen: ha a kritikusok joggal mondják Frank O. Gehry vagy Mario Botta tervezeteiről, hogy akár normális házak is lehetnének, Foster egy lépéssel tovább ment a Douro-völgyi spanyol városkában, Gumiel de Izanban található Bodegas Portia számára 2007-ben tervezett épületével. „Az érés folyamatáról van szó” – mondja Foster –, „olyan típusú építészetről, amely az idő és az időjárás révén érik be, ugyanúgy, ahogy a jó bornak is időre van szüksége ahhoz, hogy megérjen.” Elég egy futó pillantást vetni a 25 millió eurós beruházásra, hogy megértsük, Foster komolyan gondolja, amit mond: a három szárnyból álló, csillag alakú épület akár a Csillagok háborújából is előléphetett volna – olyan, mint egy űrállomás, amely a Douro-völgy zöldjében landolt. De az is rögtön világossá válik, hogy az újításoktól, amelyeket az innovatív borkészítők alkalmaznak, az építészeknek sem szabad visszariadniuk, ha meg akarnak felelni a bor legbensőbb szellemének. Ennek megfelelően Foster acél-, üveg- és tölgyfa épülete a látványkonyha elvét alkalmazza – bemutatandó a szőlőpréselés művésze­tét –, miközben szent áhítatot teremt. A szokatlanul magas, teljes teret betöltő folyosók ugyanis szakrális jelleget kölcsönöznek a belső térnek – innen nézve már valóban a mámor templomáról beszélhetünk.



Disznókő, Magyarország. Az Ekler Dezső által 1993-ban tervezett borászat épületének fafödéme hajlított és íves felületeivel zárja le az épület struktúráját. Így az szinte természeti formaként nő ki a földből, környezetével szerves, harmonikus egységet alkotva, amelyhez magától értetődően hozzá tartozik a természetes anyagok használata.

 

 

 

Az eredeti cikket a H.O.m.E. magazin 2008/10. számában olvashatja