Tuesday, 26. September 2017
 
   
 

 

 

 

Szöveg Szász Katalin

Fotó Szilágyi Stefi

AUKCIÓK ÉS DESIGN



Kieselbach Tamás, az egyik legismertebb hazai galéria és aukciós ház tulajdonosa örül annak, hogy a két terület közeledik egymáshoz, „ha jó művészet kommunikál jó tárgyakkal, és ezek értő kézzel és szemmel vannak összerakva”

 

A Kieselbach Galéria és Aukciósház tulajdonosa és vezetője, Kieselbach Tamás beszélt a H.O.M.E.-nak művészet és design kapcsolatáról, illetve a designhoz fűződő viszonyáról.

 

 

 

 Mi a véleménye arról, hogy a legújabb trend szerint a designtárgyak együtt jelennek meg a műalkotásokkal (mint a  kiállításán is, amit a Design Hét alkalmából mutattunk be a G13 Galériával közösen)? Az Ön számára is érzékelhető ez a jelenség?

 

Ha itt a Szent István körúton nézem, akkor kevéssé. De ha körbenézek a világban, akkor már erőteljesen. Naponta kapom a nemzetközi aukciókatalógusokat, és azokban látom, hogy a kortárs műalkotásokat, a design­tárgyakat és bútorokat együtt aukcionálják, tehát ugyanarra a vonzó platformra helyezik mindkettőt. Ron Arad és Roy Lichtenstein – a kettő együttes világa jelenik meg a katalógusokban. Ha azonban innen Magyarországról nézzük a dolgot, akkor inkább az látszik, hogy ha valaki modern módon akarja berendezni a lakását – akár egy lakberendező segítségével –, akkor sokszor előfordul, hogy a design­bútorokhoz kortárs képeket választ.

Ez a tendencia ezek szerint csak a kortárs alkotásokat érinti?

 

Lehet, hogy más képeket is érint. Régebben sok lakást láttam, és most is elég sokban megfordulok, de főként a galériában vagyok, tehát ezt nem tudnám pontosan megmondani.

 

Mennyire van képben a designban?

 

Látom a szemem sarkából, de azért sokkal jobban látja az, aki kizárólag ezzel foglalkozik. Én a saját világomat nézem alapvetően, aminek a peremén ott van a design is. De ha az a kérdés, hogy a régi mesterek, a nemzetközi és magyar festészet, illetve kortárs művészet és fotó mellett mennyire vagyok otthon a designban, akkor azt mondhatom, hogy kevéssé. A designról azt tudom mondani, hogy örülök, hogy van, és örülök, ha nemzetközi szinten előrébb lép, és még jobban bekerül a hétköznapokba.

Mi az, ami a designnal kapcsolatban Önt érdekli?

 

Mindig figyelem azt, hogy egy közösségi- vagy privát tér mennyire hiteles, és mennyire van jól berendezve. Nagyon sok melléfogást látok a designnal kapcsolatban. Néha úgy működik, vagy működtetik, mint egy sorvezetőt, aminek segítségével ki lehet kerülni a privát választásokat. Arra gondolok, amikor valakinek designbútorokkal rendezik be a lakását, és ezáltal mentesül az alól, hogy saját maga hozzon meg döntéseket. Ez sokszor jó tud lenni, de ezek a lakások legtöbbször valahogy csikorognak. A design szoborszerű dolog, és ha nem is öncélú, de a funkción túl a designernek látványosan kell megalkotnia a tárgyat ahhoz, hogy azzal feltűnést érjen el, ami sokszor kiéget egy teret. Ilyenkor az ember megcsodálja a designtárgyat, de használni nem tudja. Azt gondolom, hogy nagyon ritkán sikerül ezt jól összeilleszteni. Mindent értek és érezni vélek ezzel kapcsolatban, de mindig arra figyelek, hogy az végül emberi módon csendül-e meg, vannak-e rétegei, van-e mélysége.

 

Milyen tapasztalatai vannak ezen kívül a design megjelenésével, alkalmazásával kapcsolatban?

 

A design önmagában nagyon hamar halottá tud válni. Kizárólag a design vonalán való haladás, a designtárgyak kizárólag designnal való vegyítése számomra öncélú, steril, hideg – ritkán válik harmonikus élettérré. Sokszor a lépték van elvétve: az ország, a terek szűkek. Ha nincs körülötte megfelelő léptékű áramlás, és nincs meghagyva a megfelelő tér arra, hogy megszólaljon az a designtárgy, akkor az kínos. Akkor szeretem a designt, ha olyan szövetbe van belehelyezve, amelyben a különböző jelentések és jelentésrétegek átfonják egymást. A design körül sokszor az emberi létezés nem értése, nem érzése mutatkozik meg, ami attól nem fog életre kelni, ha valami áramvonalas vagy cool, még akkor sem, ha az adott tárgyban a legnagyobb ötlet ölt testet. De ha egy tárgy rendbe van téve és rendszerbe van foglalva, átfogó gondolkodással és egységes szemlélettel, az tetszik nekem.

Mennyiben segítheti egymást a művészet és a design?

 

Ha jó művészet kommunikál jó tárgyakkal, és ezek értő kézzel és szemmel vannak összerakva, akkor segíthetik egymást. Egyébként jó dolognak tartom ezt, és kimondottan szeretem, ha különböző kultúrák és különböző trendek keverednek.

Elképzelhető-e Önnél olyan aukció, amin designbútorok is szerepelnek?   

 

Nem zárom ki, hogy valaha ilyen aukciót rendezzek, de nem tartom valószínűnek. Én abból élek, hogy a valóságra építkezem, tehetek persze tiszteletköröket magamnak, vagy pusztán az értékfelmutatás kedvéért, de ha nem tudok eladni, nem tudok fizetést adni az embereknek. A bútor aukciós házba való beillesztése nem könnyű feladat, hatalmas háttér kell hozzá. Korábban tartottam néhány magyar designdarabot, de nagyon nehéz volt rá vevőt találni, és ez ma is így van. Azt sem látom, hogy van-e ezekre a dolgokra piaci kereslet. Ha egy klasszikus designbútor bekerül egy lakásba, és elkezd a funkciója szerint működni – közben kopik, esetleg csorbul –, akkor nagyon erős tudatosság kell ahhoz, hogy valaki a hétköznapi használat során is képes legyen műtárgynak látni. Ezért tudom nehezen elképzelni, hogy valaki egy designbútort ilyen módon akarna birtokolni.

 




Kieselbach Tamás számára a jól kezelt rendetlenség az, ami hiteles, és az, ha „valaki azonos önmagával, és ezt akár a tárgyakon keresztül is meg tudja ragadni”

Ön szerint elképzelhető, hogy a designbútorok között, megtervezett enteriő­rökben szereplő műalkotások ráirányítják a figyelmet a művészetre, és ezáltal fokozódik az érdeklődés a műalkotások iránt?

 

Biztosan ezt is jelentheti, és nagyon örülök annak, hogy a világ dolgozik azért, hogy nekem jobb legyen. A művészet olyan terület, ahol a tárgyon keresztül lehet és érdemes az emberig eljutni. A műalkotások, a designbútorok, sőt az egyszerű és jó használati tárgyak is – legalapvetőbb funkciójukat tekintve – közeli rokonságban állnak, hisz végső soron minden azért van, hogy szebbé, teljesebbé tegye az életet. Alapvetően jó, hogy az emberek egyre jobban élnek, és egyre inkább részükké válik, hogy magukat mások által készített tárgyakon keresztül fejezzék ki. Igazán izgalmas számomra, amikor látom, hogy valaki azonos önmagával, és ezt akár a tárgyakon keresztül is meg tudja ragadni. Nagyon jó az is, hogy egyre több képzőművészet van a design- vagy a lakberendezési lapokban. A valódi műalkotás azonban akkor tud érvényesülni igazán, amikor a helyén van, értő és érző kéz rendezi el, és nem pusztán dekorációs céllal. Jelenleg erről még nincs szó, és ennek a jelenségnek a mostani fázisában nem szeretnék részt venni.

Milyen személyes élménye van a designnal kapcsolatban? Vannak otthon designtárgyai?

 

Inkább fenntartásaim vannak a designnal szemben. A lakásunkban van például az előző lakó révén egy csap, melyet Philippe Starck tervezett. Nem cseréltük le, viszont letört róla egy darab, és emiatt hosszú ideig nem jött rendesen a meleg víz. Tudom értelmezni magát a tárgyat, és tudom értékelni az éttermeit vagy a hoteleit, ahol megfordultam. Nagyon értelmes, erős személyiség, tele meglepetésekkel, innovatív és érdekes, de a privát tereimmel szemben ez nem elvárásom. Megcsodálom ezeket a dolgokat, de ha nem működnek a hétköznapokban, akkor ne kelljen velük együttélnem. Ha a design szolgál, akkor elfogadom és szeretem, ha hangos és tolakodó, akkor nem engedem a privát környezetembe. Úgy nőttem föl, hogy semmi nem volt valóságos, ami a tárgykultúrát illeti: inkább csak keveredés volt körülöttem. Ezért hiteles számomra a jó értelemben uralt káosz, a jól kezelhető rendetlenség. Ha különböző korok és stílusok keverednek, érzékenyen válogatva és rendezve. Az az igazi, ha a minket körülvevő tárgyakat, műalkotásokat összetartja a személyes élményekből, érzésekből létrejövő privát kötőanyag, a saját környezetét összerendező ember hitelessége. Ezt pedig nem lehet megkapni egy designboltban.

 

 

Az eredeti cikket a H.O.M.E. magazin 2009/ 01-02 számában olvashatja.