Látogatóban jártunk Ambra Meddánál, a 2007 decemberében megrendezésre kerülő Design Miami kiállítás igazgatónőjénél. Elárulja, miképp lehet a művészetet és a designt  otthonosan kombinálni.

Szöveg Tina Preschitz Fotó Rainer Hosch Fordítás Kékesi Zoltán

A Design Miami a híres Art Basel/Miami kistestvére. 2005. decemberében tartották az első ilyen kiállítást, amely rögtön akkora sikert aratott, hogy 2006-ban Bázelben is megrendezték. Idén erre júniusban került sor. Ambra Meddával, a designvásárok igazgatónőjével és egyik alapítójával beszélgettünk a sikerről, valamint a design és a művészet különbségeiről és
hasonlóságairól.

Mi indította arra, hogy megszervezze a Design Miamit és a Design Basel/Miamit?

Azt hiszem, már régóta erős volt az igény egy ilyen jellegű platformra, amelyet ezekkel a vásárokkal megteremtettünk. Amikor belefogtunk a szervezésbe, az volt az érzésem, mintha mind a tervezők, mind pedig a kereskedők és a gyűjtők mindig csak erre a lehetőségre vártak volna.

Mi volt az Ön személyes mozgatórugója?

Ami engem illet, én a designnal együtt nőttem fel. Édesanyámnak volt egy galériája Londonban, az egész életét a művészetnek és a designnak szentelte. Már gyerekként gyakran elkísérhettem ezekre az úgynevezett dekoratív művészeti kiállításokra, a londoni, párizsi és new yorki aukciókra. Számomra már akkor nagyjából világos volt, hogy a későbbiekben valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Bármennyire is szerettem ugyanakkor a tervezést, újra és újra azt kellett tapasztalnom, hogy hiányzik az a bizonyos vonzerő, amely a művészeti vásárokat és a művészeti aukciókat jellemzi. A Design Miamival lehetőséget teremtettünk ennek az ellentmondásnak az áthidalására, és egyidejűleg összehoztuk a design-közösséget egy nem csak üzleti célú találkozóra. Hiszen a kiállítás idejére beszélgetéseket és vitákat is szervezünk.

Az eredmény mindenesetre Önt igazolta. Nemcsak sikeres üzletek köttettek, hanem az általános visszhang is kiváló volt, ami végső soron Bázelbe is eljuttatta. Számított ekkora sikerre?

Nem, őszintén megvallva álmomban sem gondoltam, hogy a kiállítás ilyen visszhangot fog kiváltani. Már a 2005-ös első vásár előtt is csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, az irodánkban állandóan csörgött a telefon, mindenki ott akart lenni, függetlenül attól, hogy az érdeklődő vásárló volt, a médiától jelentkezett, vagy csak egyszerűen részt akart venni a vitákban. Kezdettől fogva az volt a szándékunk, hogy platformot nyújtsunk a kiállítások számára, hogy a legfontosabb szervezetekkel együttműködjünk, design-beszélgetéseket rendezzünk és természetesen, hogy kiosszuk a design-díjainkat. A helyszínválasztást minden oldalról üdvözölték, mivel a művész- és a designvilág ezernyi szállal kapcsolódik egymáshoz, sok résztvevő és látogató amúgy is ott van az Art Basel/Miami kiállításon.

Nyilván nem véletlen, hogy a Design Miami és a Design Basel/Miami az Art Basel/Miamihoz közeli időpontban zajlik le. Épp mostanában beszélnek egyre többet a design művészet irányába történő elmozdulásáról, a Design Basel/Miami hozzájárulása ehhez pedig nem éppen jelentéktelen. Ön is úgy látja, hogy az „Önök” vására jelentős impulzusokat adott ehhez a változáshoz?

Nos, a változás már egészen bizonyosan elkezdődött korábban. Nem hiszem, hogy a Design Miamiban kellene keresni az elindítóját, ugyanakkor úgy vélem, az tartható álláspont, hogy ennek a tendenciának fontos részét képeztük és képezzük ma is. A vásárral a design teljesen határozott értelmezését és saját megközelítését mutattuk meg. Ez is biztosan egy olyan pont, amely a vásárt sokak számára érdekessé és ezáltal sikeressé tette. És végső soron az időzítés is remek volt. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy öt évvel ezelőtt is ilyen jól működött volna.

A design fogadtatására vonatkozó változásra gondol? Egyes vélemények szerint számos igényével és korlátozásával, mindenekelőtt ami a legyárthatóságot illeti, maga az ipar tette szükségessé ezt a változást.

Úgy vélem, egész egyszerűen két különböző piac van, amelyek nem feltétlen jelentenek konkurenciát egymásnak. A vásáron kiállított legtöbb darab egy egészen speciális csoport számára készült: gyűjtőknek, akik közül sokan műkedvelők, és most már nemcsak festményeket gyűjtenek, hanem például bútorokat is. Ezen tárgyak gyártási folyamata természetesen különbözik az ipari tervezéstől vagy a tömegtermelésre alkalmas designtól.

Vagyis?

A tervező bizonyos fokig sokkal nagyobb szabadságot élvez az anyagok kezelése és a technológiák terén – nem feltétlen kell tartani magukat olyan követelményekhez, amit egy termék megkíván, ha nagyobb vásárlóközönség számára készül, itt elsősorban a biztonsági, egészségügyi, kényelmességi  szempontokra gondolok. E tekintetben természetesen nincsenek korlátozva.

Ami az Ön munkáját nem feltétlenül könnyíti meg.

Tisztelem az ipari tervezőket, és tudom, hogy sokuk számára éppen a nagy szériaszám jelent nagyszerű kihívást. De sokan közülük természetesen azt is szeretik, ha egyszer alkalmuk adódik, hogy mondjuk egy limitált kiadású fotelt tervezzenek, amelynél nem feltétlen az a fontos, hogy órákig kényelmesen lehessen ülni rajta, hanem csak egyszerűen arról van szó, hogy szép darab legyen. Olyan, mint egy műtárgy. És persze csodás dolog az is, ha az ilyesmik számára is van piac. Természetesen vannak olyan darabok, amelyeket nem mindig könnyű besorolni, ez is azonban a változás része.